Beszámoló budapesti kiruccanásomról (2012. április 4-5.)

Összefoglaló plakátom

Két nap, öt helyszín, hét különböző, mégis több közös ponton összekapcsolódó lélek. Egy borgőzös éjszaka, szuggesztív színi előadás, tragédiába oltott üzenet az emberiségnek. Tanmese a háború borzalmairól és töredezett részletek egy elfojtásokkal teli rendszer művészeinek küldetéstudatáról. Az elfojtás politikája kontra a jelen közszolgálati attitűdökkel vezényelt riportereinek mindennapjai. Alig 48 óra alatt nem váltottuk meg ugyan a világot, de e félmondatokban feldobott miniatűr tereket fedezhettük fel, a maguk mély benyomást keltő, egyedi miliőtől áthatott mivoltában. Budapesten. Áprilisban. Egy tanulmányi kirándulás álcája mögé rejtve történt mindez. Egy hónapja, de még mindig élénken élő emlékektől övezve. 

Kultúr dózis sokkolóan maradandó formában

Egy kellemes szerda hajnalon gyűlt össze kiruccanó csapatunk a szegedi pályaudvar kissé még kihalt, dohánymentes bejáratánál. A háromnegyed 6-os, pöfékelés nélkül induló fémkerekűvel zötykölődtünk fel Budapestre, ám művészeti zarándoklatunk kezdete előtt, leendő szállásunkra látogattunk el. Tipikusan pesti, és nem mellesleg BKV-és szardínia lét megtapasztalása után, lerobbant gyárépületek, betört ablaküvegek, kipufogógáztól füstös raktárak között masíroztunk be éjjeli menedékhelyünkre, kissé kétkedő tekintettel kémlelve a környezetet (legalábbis én, biztosan így festettem valahol mélyen). A hely azonban maga volt a kívülről rosszul csomagolt, de belülről egyedi csillogással bíró szerető. Extravagáns dizájn, élénk színek mindenütt, cipősarkat veszélyeztető, a nők rémét képező keskeny lépcsősorok. Végül kisebb-nagyobb akadályokat legyűrve lyukadtunk ki a Bakelit nevezetű mini Kánaánban, pontosabban gyárszínházban. Ott egy színpad, amott hatalmas függönyök, üveges, absztrakt művészeti ízléssel csempézett falak, különlegesen kényelmes környezet. Egy olyan hely, ahol az idegen akarva-akaratlanul otthon érzi magát. A hajnali órákban igen rendkívüli módon éltük ki magunkat e falak között, de a lényegre térve, idillikus volt e hely. Mint egy jól elrejtett ékszeres doboz, amely csak arra vár, hogy közelebbről szemügyre véve fedezzük fel bájait (így utólag a kedvenc amerikai mesém, az Anasztázia varázslatos világát idézte fel bennem, természetesen gonosz Raszputyintól, és az orosz cári udvartól mentesen). A lepakolás, pillanatnyi pihenő után, azonban nem  volt tovább lazsálás, nyakunkba szedtük élelmiszer adagjainkat, majd útra keltünk az egész napos lélekemelő bolyongásra. Tovább olvasom