Rajzaim, festményeim, grafikáim válogatása (2010. nyár-2011. nyár)
Végre itt a nyár, van szabadidőm is, és AMV vágás mellett/helyett elkapott a rajzolási láz. Felfedeztem újra az aquarelle ceruza csodáját, imádom maszatolni, dörzsölni, néha nyálazni
. Nem tudom honnan, de még ötleteim is vannak original alkotásokhoz, úgyhogy az első 4 db kép a friss példa erre. Ezeket ma csináltam, illetve az első kísérlet (ami elég expresszív mindamellett aránytalan, kompozíció nélküli maszat) június 16-án készült, ez a Fustration című kép. Hát igen, éppen szakdolgozat védés előtti napon készült, és annyira izgultam, hogy ebben a depis firkálmányban adtam ki magamból. Az első négy képet leszámítva a többi kicsit régebbi alkotás, gondoltam feltöltöm azokat, amiket hébe-hóba alkottam az idén, illetve az előző nyáron. Remélem még tudom bővíteni az idei nyáron ezt a galériát, mivel most nagyon elkapott a láz, és rájöttem mennyire hiányzott a csukló és hátfájás az egész napos rajztábla feletti görnyedéstől. Képregényt nem fogok szerintem csinálni, ötleteim vannak, de már lusta vagyok meg is valósítani őket, inkább színezgetek a magam kis örömére, meg hátha még valakinek tetszik, amit összemaszatolok.
Ui.: ha nincs rossz kedvem, ami most felettébb igaz, visszatérek a szirupos lány manga énemhez.


Legutóbbi hozzászólások